A Területfejlesztési Tudományos Egyesület szervezésében került sor február 2-án arra a konferenciára, amelyen ismertették az Európai Unió által támogatott Donauregion+ projekt elképzeléseit. A komáromi Polgármesteri Hivatal dísztermében elsőként dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke tartott előadást a megyei területfejlesztési koncepció Duna térségét érintő célkitűzéseiről, majd Zatykó János polgármester mutatta be a két Komárom közötti együttműködés múltját, jelenét és jövőbeli perspektíváit. Végül dr. Veres Lajos, az egyesület elnöke szólt a készülő Duna Stratégiáról.
A megyei közgyűlés elnöke kiemelte a járműgyártás és az elektronika térségünk fejlődésére gyakorolt pozitív hatását. Kiváló közlekedési adottságokkal és 11 már működő ipari parkkal rendelkezik megyénk. Az intenzív iparfejlesztésnek köszönhetően az elmúlt időszakban nőtt a lakosságszám. Komárom-Esztergom megye infrastrukturális fejlettsége lehetővé teszi az itt élők – szolgáltatásokkal való – magas szintű ellátását.
A megyei területfejlesztési koncepció nagy hangsúlyt fektet az életminőség szinten tartása mellett a fenntartható fejlődésre. Speciális célokat fogalmaz meg, melyek közül kiemeli a határmenti együttműködés fontosságát. Prioritásokat vázol fel, értékeli a térség erősségeit és gyengeségeit. Előadásában dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnöke részletesen szólt mindezekről.
|