Megyénkről... Önkormányzat... Területfejlesztés... Keresés a portál oldal híreiben, dokumentumaiban...
Választás

KEM TVB 2/2015. (VI.19.) sz. határozat

Ülnökök választása 2015



Korábbi választások

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság végzései

Komárom-Esztergom Megyei Területi Választási Iroda

Országos Választási Iroda

 





Értéktár vetélkedő: megismerték, megszerették, megnyerték

Kedden a tatai polgármesteri hivatal dísztermében került sor az értéktár vetélkedő döntőjére. Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a megmérettetés előtt köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, öröm, hogy ennyi gyerek kapcsolódott be a vetélkedőbe, a verseny segítségével pedig közelebb került értékeinkhez, a megyéhez. „igyekeztünk olyan döntőt szervezni, amely ismeretterjesztő és szórakoztató formában alapoz az értékekre és mutatja be azokat” – hangsúlyozta. Michl József, Tata polgármestere köszöntőjében a vetélkedő jelentőségét méltatta és örömét fejezte ki, hogy éppen Tata adhat helyet a döntőnek. Hozzátette, a városban a napokban tartotta ülését a helyi értéktár bizottság, amely további 10 értéket fogadott el - ezek közül többet a megyei értékek közé is felterjesztenek majd.

Köszöntőt mondott még Bencsik János, országgyűlési képviselő, illetve dr. Völner Pál, a verseny fővédnöke, aki kiemelte, remélhetőleg a vetélkedő nem csak lexikális tudást ad a diákoknak, hanem az értékeket később fel is keresik majd.

A csapatoknak a verseny során számos interaktív feladatot kellett megoldaniuk: keresztrejtvényt fejtettek, könyvtári katalógusban kerestek, néptánccal ismerkedtek, zene és ruházat alapján ismerték fel a megyei értékeket, valamint a vetélkedő részeként kiselőadásukban bemutatták a korábbi fordulóban általuk feldolgozott megyei kincseket is. Az általános iskolás csapatok között szoros volt a küzdelem, a zsűri értékelése alapján végül az oroszlányi Hunyadi Általános Iskola csapata végzett az első helyen, a tatabányai Bánhidai Jókai Mór Általános Iskola a második helyen, a szintén tatabányai Móra Ferenc Általános Iskola pedig a harmadik helyen. A középiskolások is hasonlóan jól szerepeltek, ők délután 14 órától mérték össze tudásukat a megyei értékek és a hungarikumok terén. Ebben a korkategóriában a Tatai Református Gimnázium csapata végzett az élen, a tatai Eötvös József Gimnázium a második helyen, míg az esztergomi TSZC Balassa Bálint Szakgimnázium a harmadik helyen. Az első helyezettek e-könyvolvasókkal, a második helyezettek 15 ezer forint értékű könyvutalvánnyal, a harmadik helyezettek pedig 10 forint értékű könyvutalvánnyal gazdagodtak. Ezen kívül a felkészítő tanárok munkáját is díjazta az önkormányzat.

A verseny előtt közönség-szavazást is indult egy like-verseny keretében, ahol a legtöbb kedvelést az Eötvös József Gimnázium csapata gyűjtötte – így iskolájuk egy 50 ezer forint értékű könyvutalványt vehettek át a zsűritől.

A zsűri elnöke, Czunyiné Dr. Bertalan Judit értékelésében elmondta, a csapatok teljesítményén látszott, hogy alaposan felkészültek, a vetélkedő pedig többek között alkalmas volt a megszerzett tudásanyag rendszerezésére is. „Azt is vigyétek haza, hogy gazdag megye vagyunk, ez a verseny pedig azt is megmutatta, mindaz, ami tradíció, múlt és érték, arra a jövőben is alapozhattok.” „Büszkék lehetünk a kincseinkre és az értékeinkre, de fontos, hogy ezt ne csak az idősebbek ismerjék, hanem a diákok is közelebb kerüljenek hozzájuk. Ebben fontos szerepe volt a vetélkedőnek is” – fogalmazott a délutáni forduló megnyitóján Kancz Csaba, a zsűri másik elnöke.

A verseny fővédnöke dr. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, védnöke Bencsik János országgyűlési képviselő volt, a zsűri elnökségét Czunyiné Dr. Bertalan Judit és Kancz Csaba látta el, a diákok zsűrizését pedig Berczellyné Nagy Mariann, a TSZC igazgatója, Dr. Horváth Géza, a József Attila Megyei és Városi Könyvtár könyvtárosa, valamint Popovics György, a megyei közgyűlés és a Megyei Értéktár Bizottság elnöke vállalta.

A vetélkedő a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt „HUNG-2016” pályázatból, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat szervezésében és a József Attila Megyei és Városi Könyvtár lebonyolításában jött létre.

2017-02-15 12:19 -=Vissza=-





www.kemoh.hu


Közérdekű adatok
Pályázatok
Kormányhivatal
Partnerlinkek

Települési Pályázati és Fejlesztési Alap


ARS SACRA Fesztivál

FELHÍVÁS

BEMUTATÁS

Nemzetiségi Fórum

Nemzetiségi Fórum


Idegenforgalom