„Fenntartható energia és klíma akciótervek (SECAP) készítése vidékfejlesztési közösségek részére” címmel tart projektnyitó rendezvényt szeptember 28-án 10.30 órától a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a Megyeháza Nagytanács-termében. A TOP 3.2.1-15-KO1-2016-0008 azonosító számú projekt forrásából megvalósuló tervezési program keretében a megyében működő 3 db LEADER közösség területére (kivéve a 10 ezer fő feletti lélekszámú települések) készülnek el az akciótervek, amelyek szellemiségét, céljait a 2020 utáni uniós pályázatoknál figyelembe kell venni, és igazolni kell, hogy a tervezett tevékenységek hogy járulnak hozzá ezen tervek megvalósításához. A projektnyitó rendezvényen az érdeklődők megismerhetik a klímapolitika uniós és hazai szabályozásának rendszerét, a SECAP tervek jelentőségét és készítésük módszertanát, de betekintést nyerhetnek magába a projektbe is, végső soron pedig a tervezőknek köszönhetően megismerhetik a tervezés folyamatát is. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak!
|