A Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács idei harmadik 2010. negyedévi ülését Várpalotán tartotta szeptember 7-én. A jelenlévő tagokat Németh Árpád, Várpalota polgármestere tájékoztatta a város gazdasági és foglalkoztatási helyzetéről. Az eseményen részt vett Popovics György, Komárom-Esztergom megyei közgyűlési elnök, aki maga is tagja a tanácsnak.Soós Ferenc általános főigazgató-helyettes bejelentette, hogy Zimmermann József főigazgató kormánytisztviselői jogviszonyát a nemzetgazdasági miniszter augusztus 26-iki hatállyal, két hónap felmentési idővel megszüntette.
A 60. bányásznap dorogi programjain belül a futball rajongók számára két érdekes esemény is színesítette a programot vasárnap délelőtt. Átadták az új műfüves pályát a fiataloknak és 85. születésnapja alkalmából Buzánszky Jenő olimpiai bajnok labdarúgóról nevezték el a dorogi stadiont.
Harmadszor tartották meg a Magyar Viselet Napját a községben, ahová az ország igen távoli csücskéből is eljöttek a tradicionális öltözéket bemutató vendégek. Michl József országgyűlési képviselő, fővédnök a mindannyiunkat összekötő közös nyelv és múlt erejéről szólt, Pallagi Tibor polgármester pedig a rendezvény szeretetteljes hangulatát és szellemiségét méltatta. Aki csak egy csöppet is járatos a néprajzban, annak sokat mondanak azok a települések és vidékek, ahonnan felkerekedtek a hívásra az ottani hagyományőrzők, s többszáz kilométert utazva köszöntötték Bajnát és egymást. Varsány, Kazár, Rimóc, Zengővárkony, Boldog, Kalotaszentkirály, Ököritófülpös – csupa beszélő helységnevek!
Az idei 60. Bányásznap Oroszlányban anyagi okok miatt veszélybe került, noha az aggodalmak ellenére mindenképpen szerették volna megtartani. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat megyenapi rendezvényei közé vette fel az kétnapos ünnepséget és egymillió százezer forintos támogatást nyújtott a programokhoz. A szeptember 4-5-iki rendezvényen a hagyományos zenés és sport programok látogatásán találkoztak egymással az bányászgenerációk, a munka miatt rég nem látott ismerősök. Megjelent a szombat délutáni rendezvényen Rajnai Gábor polgármester és Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, valamint a szervezők, Lisztmayer János, az Oroszlányi Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnöke (OBEDSZ) és Eichardt János, az Oroszlányi Bányász Nyugdíjas Egyesület elnöke .
A hivatalos cím igen kacifántos, s talán nehezen érthető: A régión belüli társadalmi kohézió, az egyenlő esélyek és a korszerű feltételek megteremtése a Bábolnai Általános iskolában címet viselte az a KDOP-s projekt, amelynek nyerteseként iskolaavatást tartottak a városban szeptember 3-án. Dr. Horváth Klára polgármester egyszerűen fogalmazott "lefordításakor": ahhoz, hogy megmaradjon szülőhelyünkön, jól kell érezzük ott magunkat. S ehhez fontos a jó iskola, amely esélyt ad gyermekeink későbbi fejlődésére is. Az iskolavatón részt vevő Popovics György megyei közgyűlési elnök az elmúlt években történt beruházások kapcsán reményét fejezte ki, hogy folytatódik Bábolna gyarapodása.A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökségben Horváth Klárát váltó elnök a szervezet társelnökeként segítségéről biztosította a bábolnaiakat.
Komárom-Esztergom megye kezdeményezésére indult, négy Duna-menti megye (Nyitra, Nagyszombat, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom) összefogásával megvalósuló EGTC (Európai Területi Együttműködési Csoportosulás) létrehozásáról tanácskoztak az érintett megyék képviselői Tatán, augusztus 30-án. A vendéglátó város nevében Michl József polgármester, országgyűlési képviselő üdvözölte a megjelenteket. A tanácskozást köszöntő beszédében Popovics György megyei elnök elmondta, hogy megyénk, mint határ menti megye régóta ápol jó kapcsolatokat a szomszédos közigazgatási egységekkel.
A magyarországi jazz-fesztiválok színhelyeinek egyike Neszmély, amely Dzsesszmélyként ismert e stílus rajongói előtt. Lehet siránkozni a nehézségek miatt, a művészeteknek különösen nem könnyű, s a jazz ráadásul rétegzene, ám Neszmélyen mindig a legnagyobbak lépnek fel, s a törzsközönség sem válik hűtlenné. Idén három napon át muzsikáltak a Makovecz-iskolában a világ zeneszínpadain ismert nagyságok. Az első napon, augusztus 27-én Horváth Béla polgármester köszöntötte az eseményre ellátogató Popovics György megyei közgyűlési elnököt.